Egyszerű

Mindenki arra vágyik,
Hogy boldog legyen.

Hogy nevethessen,

Baráti ebédeken,

Ne legyen hideg az ágya,

Hogy szerethessen,

Ez minden vágya.

S ha a vihar árja,

Partot ér nála,

Legyen egy kéz,

Hogy a hullámból kirántsa.

S legyen egy közösség,

Mi egymásnak segít,

Hogy hely mindenkinek jusson,

S benne mindenki

Önmaga boldogulhasson,

Hogy egymást mindenki,

Őszintén tisztán szerethesse,

Az álarcot mindenki levethesse.

Hogy inkább azt fejlesztenénk,

Akik vagyunk,

S ez elé nem falat építenénk,

Amit a közösségnek adunk.

Mert így ha valaki

A helyét keresi,

Hogy ki a társa,

Az embert nem,

Csak a falakat látja,

S tán egész életében,

A labirintust járja.

Hol minden hamis, játszma,

S az életnek törvénye van,

De nincs igazsága.